Szünet...

Sziasztok! :)

A címből is láthatjátok, hogy szünetet tartok a blogon... Nem kezdek el magayrázkodni, hogy miért, de sajnos nem tudom bele élni magam a történetbe... Nem törlöm a blogot, csak egy idig nem lesz fejezet.. :)

Köszönöm a megértést:

Karool

19. fejezet

Sziasztok! :)

Íme az új rész! ;) Remélem ez is tetszeni fog! :)

Puszi: Karool

•Ana szemszöge•

Épp a konyhába igyekeztem, amikor egy fájdalmas érzés kerítette hatalmába a lelkemet. Ilyet utoljára akkor éreztem, amikor Jeremy… megölt valakit.
Ne!
Egy erős mentális lökéstől úgy estem össze, mint akin átgázolt egy kamion.
Ne!
Próbáltam felállni, de egy láthatatlan kéz visszarántott. Hirtelen fuldokolni kezdtem. Kétségbeesetten kaparásztam a torkomat, bár tudtam, hogy nem tehetek ellene semmit.
- Ana! – hallottam meg a távolból Adam rémült hangját.
Próbáltam belekapaszkodni a hangjába, és úgy kiszabadulni a fojtogatás alól. Pár perc múlva sikerült is, de azonnal el is ájultam.

Mikor újra magamhoz tértem a kanapén feküdtem. Megpróbáltam felülni, de valaki visszanyomott.
- Maradj nyugton. – mondta Lisa anyja.
- Nem! – mondtam és egy határozott mozdulattal felültem, amit meg is bántam, mert abban a pillanatban szédülni kezdtem, de nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy visszafeküdjek.
- Mi történt? – kérdezte a nő kifürkészhetetlen arccal.
- Megölt valakit. – nyögtem ki.
Csak most vettem észre, hogy kapar a torkom, és rekedten beszélek.
- Ki ölt meg kit? – kérdezte Adam rémülten.
- Jeremy. – mondtam, mire még nagyobb rémület ült ki az arcára. – Azt nem tudom, hogy kit.
- És… és ezt honnan tudod? – dadogta el a kérdést.
- Megérzem, ha öl. Mikor kicsi voltam, és megölt egy madarat, fájni kezdett a fejem. Mostanra már egyre jobban kiüt a dolog. Félek, hogy ha megöl még valakit, akkor abba bele is halhatok.

•Lisa szemszöge•

Mikor kinyitottam a szemem egy ketrecben találtam magam. A ketrec nem volt nagy, de nem is volt olyan kicsi. Tudtam benne mozogni, de nem sokat.
Lassan felálltam, belekapaszkodva a rácsba, és körülnéztem. Tőlem jobbra volt még két kalitka, míg a másik felemen is ugyan ennyi. Ott volt Alex, Sophia, Olívia és Jessie.
Hol van Aeron?
- Hé! – kiabáltam, hogy ezzel is felkeltsem a többieket. – Hé!
Pár perc múlva mindenki magához tért.
- Hol van az a szemétláda? – üvöltötte Sophia. – Hé! Hol vagy te gyáva féreg? Mutasd magad!
- Fogd már be! – szóltam rá, és mivel kérdőn nézett rám, folytattam. – Pont azért csinálja, hogy kiabálj és felidegesítsd magad. Ezzel csak neki teszel jót. Úgyhogy pofa be, és inkább azon kezdj el gondolkozni, hogy hogyan jutunk ki innen.
Pár perc csend után ismét megszólalt.
- Nem tudok varázsolni. – rémült volt a hangja.
- Mi? – kérdeztem kétségbe esetten.
Mivel még nem igazán voltam hozzá szokva ahhoz, hogy boszorkány vagyok, nekem eszembe se jutott, hogy varázsoljak. Rátettem a kezem a rácsra, hogy elolvasszam, de bármennyire is próbálkoztam, nem sikerült.
- Én se! – mondtam.
- Én se! – hallottam mellőlem Lív szomorú, egyben kétségbe esett hangját.
- Felesleges próbálkoznotok. – szólalt meg a gyűlöletes hang előröl.  – Tündér-vasból van. Ellen áll minden varázslatnak, és fizikai erőnek.
Az utolsót azért tette hozzá, mert Alex megpróbálta szétfeszíteni a rácsokat.
- Ha egyszer kijutok innen Jeremy, könyörögni fogsz az életedért. – szűrtem a fogaim között.
- Hé! – kiáltott fel Sophia. – Neked lehet fenyegetőzni, nekem meg nem?
- Most már te is fenyegetőzhetsz. – adtam meg az engedélyt, amitől haragosan nézett rám.
- Akár mennyire is idegesít ez a kis liba, bírom, úgyhogy mellette állok! Tehát jobb lesz, ha elkezdesz félni Jeremy, mert ha mi innen kijutunk, akkor bajok lesznek. Nagy bajok!
- Jaj, de meg ijedtem. – tetetett félelmet Jeremy, majd felkacagott. – Ketten semmik se vagytok ellenem.
- Hárman vagyunk. – szólalt meg a szomorú szemű Lív.
Ahogy Jeremy-re nézett, könnyek kezdtek csorogni a szeméből.
- Az se érdekel, ha a társam vagy. Ki foglak nyírni! – egy pillanat alatt eltűnt a szomorúsága, és már csak a harag égett a szemeiben.
Olívia Jeremy társa? Akkor ezért volt ilyen szomorú.
- Én is mellettük állok! – mondta határozottan Alex.
- És én is! – mondta Jessie.
Ebben a pillanatban mind az öten világítani kezdtünk, és a következő pillanatban a tündér rácsok eltörtek, és mi újra szabadok lettünk. Mint kiderült a barátság, és a szerettet, le tud győzni minden akadályt, még akkor is, ha az az akadály egy nagyhatalmú tündér-vasból készült, áttörhetetlen ketrec.

18. fejezet

Sziasztok! :)

Új fejezet, új design. :3

Milyen lett? (a fejezet meg a design is)

Sorry a késésért. :)

Üdv: Karool

Még aznap este elmentünk a kunyhóhoz. Az épület – ha lehet egyáltalán annak nevezni – egy tisztás közepén állt. Olyan ingatagon állt, hogy attól féltem, hogyha valaki hozzá ér, összedől, mint egy kártyavár.  Hiányoztak az ablakai, az ajtaja tárva nyitva, a kémény, ami valaha a tetőn volt, kilyuggatta a cserepeket, és vagy a padláson van, vagy benn a házba.
- Én még mindig nem emlékszek erre. – rázta a fejét Sophia.
- Belül nem így néz ki. – mondta szomorú hangján Olívia.
- De ugye azért nem fog ránk dőlni, ha bemegyünk? – kérdezte aggodalmasan Jessie.
- Az épületet varázslat védi. Az emberek nem látják. Ha mégis van olyan ember, aki észreveszi, az nem mer hozzá közelebb menni. Mert mint ahogy te mondtad, attól tartanak, hogy összedől. – mondta Lív.
- Akkor azért nem akartad, hogy Adam is jöjjön. – mondtam, amikor megértettem azt a nagy vitát, ami akkor alakult ki, amikor Olívia kerek perec megmondta Adamnek, hogy nem jöhet.
- Is. – mondta, majd elindult a ház felé.
Egy pillanatig csak bámultam a hátát, aztán mikor Alex megérintette a karom, utána indultam. Sophia, Jessie és Aeron szó nélkül követtek minket.(Ana otthon maradt, hogy vigyázzon a többiekre.) Mikor ránéztem az utóbbira megint eszembe jutott az indulás. Adam azzal védekezett, hogy ha Aeron is jön, akkor ő is akar. Erre a démon megrázta a fejét, és kijelentette, hogy nem fog arra figyelni, hogy mikor öleti meg magát. Mert hát kitudja. Lehet, hogy itt megtaláljuk Jeremy-t.  Nem is az zavart ebben az egészben, hogy Aeron meg akarja védeni a bátyám – bár bevallom ezt se nagyon értem -, hanem ahogy ők egymásra néztek. Az olyan… bensőséges volt. Ismét beindult a kíváncsiság radarom, és Aeron felé fordultam. Megragadtam a karját, és megállítottam. Mindenki furán nézett rám, de mikor intettem, tovább mentek. Kivéve Alex-et.
- Mi volt ez az egész induláskor? – tértem rá a lényegre.
Aeron sóhajtott, mintha számított volna rá, hogy meg fogom kérdezni.
- Adam-et kérdezd. – mondta, majd tovább akart menni, de ismét megragadtam a karját.
- Pontosan mit is kéne kérdeznem Adam-től?
- Azt, amit tőlem akartál. – válaszolt, majd kirángatta a karját a kezemből és tovább ment.
- Gyere. – nyújtotta felém Alex a karját.
Megfogtam a kezét, és elindultunk a ház felé.
- Szerinted… - kezdtem, de közbe vágott.
- Adam-et kérdezd. Neki van csak joga eldönteni, hogy elmondja-e, vagy nem. Egyébként meg, ha egy kicsit gondolkozol, kitalálod, hogy mi folyik itt.
- Te tudsz valamit! – mondtam vádlón. – Neked elmondta?
- Nem, de van szemem és agyam. Össze tudom rakni a dolgokat.

Ezek után csendben maradtam, és követtem Olíviát. Mikor oda értünk az ajtóhoz, megtorpant.
- Mi az? - kérdeztem izgatottan, az arcára kiülő félelem láttán.
- Itt van. - mondta halkan Lív, mire Sophia vissza húzta az ajtóból.
A lány nem ellenkezett, csak szépen hátrébb ballagott. Mikor Sophia észrevette, hogy értetlenül nézünk rá, felvonta a szemöldökét, és úgy nézett ránk, mintha hülyék lennénk.
- Ki van itt? - kérdeztem mikor nem akarta megmondani.
- Jeremy.
Mindenki megfeszült és ellenségesen kezdte bámulni az ajtót. Alex reflex szerűen a háta mögé akart tolni, nem engedtem. Engem ugyan ne akarjon megvédeni senki! Elvégre boszorkány vagyok!
- Honnan tudod, hogy Jeremy van itt? - kérdeztem homlok ráncolva.
- Megérzi. - mondta Sophia tényszerűen.
Kérdezni akartam még valamit, de Alex a számra tette a kezét, és megrázta a fejét. Igaza volt ez most nem a kérdések ideje. Leráztam magamról a kezét, majd a z ajtóhoz léptem, félre tolva a föld boszit, aki erre mérgesen nézett rám.
- Majd máskor mond el, hogy meg akarsz ölni jó? - kérdeztem tőle, majd meg se várva a válaszát beléptem a házba.
Belülről nem úgy nézett ki, mint kívülről. Olyan érzésem volt, mintha egy időkapun mentem volna át. A ház egy egész szobából állt, ami úgy nézett ki, mintha egy középkori grófnő rendezte volna be. Tele volt minden dísszel, és a bútorok se voltak a legújabbak, de olyan állapotban voltak, mintha most készültek volna. Azonban Jeremynek semmi nyoma nem volt. Hallottam, hogy a többiek is bejönnek, majd mikor Lív is belépett az ajtó hirtelen becsukódott. Korom sötét lett, és csak annyit éreztem, hogy a levegő hirtelen megváltozik. Hideg lett és édes. Olyan volt... mint az altatógáz. Mire azonban ezeket felfogtam, elájultam. Ugyan úgy, ahogy a többiek is. Az utolsó emlékem az volt, hogy valaki felkapcsolta a villanyt, és láttam Jeremy-t, amint éppen minket néz és boldogan vigyorgott.

Sorry! :(

Sziasztok kedves olvasóim! :)

Nos az a helyzet, hogy egy ideig nem tudok új részt kirakni, ugyanis jelenleg nincs itthon internet. Lehet, hogy majd megoldom valahogy, lehet viszont, hogy nem tudom.
Állítólag az elkövetkző 15 nap (???) folyamán tudják bekötni az új, és gyorsabb netet. Ez jelentheti azt, hogy egy hétig nem leszek, vagy tovább, esetleg, már holnap bekötik...
Az egyetlen jó ebben az egészben, hogy mire oda jutunk, hogy lesz net, kész lesz előre pár fejezet.. :)

Köszönöm a figyelmet, és a megértést. :)
Karool

17. fejezet

Új rész! :)

Remélem ez is tetszeni fog. :D

Puszi: Karool

Csak néztem a szüleim hófehér arcát, és vártam, hogy mondjanak valamit, de nem tették, így hát én se szólaltam meg.
Egy ideig még ott ücsörögtünk, aztán szépen mindenki kiszállingózott a szobából, és csak én, meg Alex maradtunk.
- Szerinted a szüleim mikor fogják leszedni a fejem? - kérdeztem halkan.
- Soha. - mondta magabiztosan.
- Ezt meg honnan veszed? - ültem fel az ölében, hogy belenézhessek a szemébe.
- Belátták, hogy már nem vagy kislány, és hogy nem kell rád vigyázni. Már csak a bátyáddal kell ezt elfogadtatni.
- De honnan tudod, hogy belátták? - kérdeztem gyanakodva.
- Onnan, hogy beszéltem velük. - mondta magabiztosan.
- Hogy mi? - fakadtam ki. - Te most komolyan beszéltél a szüleimmel, az én szerelmi életemről? Nélkülem?
- Ugyan már. - húzott közelebb magához. - Először nem hitték el, de amikor megláttak velem, végre felfogták. Azért voltak olyan fehérek.
- Akkor se kellett volna beszélned velük az engedélyem, vagy a jelenlétem nélkül! - ütöttem meg gyengéden a mellkasát.
- De meg oldottam. - fogta meg a kezem, és húzott még közelebb. Bár nem hittem volna, hogy ez lehetséges.
Mikor nem szólaltam meg, felemelte a fejem, és adott egy puszit a számra. Mikor ez se hatott, adott még párat, de én akkor se szólaltam meg. Pedig olyan jól esett, hogy valaki végre foglalkozik velem. Nem úgy értem, hogy eddig elhanyagoltak, hanem hogy valaki végre azt nézi, hogy mi a jó nekem. Tudom, hogy ott a bátyám, aki mindent megtenne értem, de ő akkor se Alex. Hirtelen úgy éreztem, mintha valami helyre jött volna bennem. Megértettem és elfogadtam, hogy Alex a párom, és örültem ennek.
- Ne legyél rám mérges. - kért kiskutya szemekkel, és ennek már nem tudtam ellenállni, elmosolyodtam.
Átölelt, és a fejemet a mellkasára fektette, az állát, pedig a fejem tetejére.
- Nem szeretem, ha mérges vagy rám. - vallotta be.
- Akkor ne csinálj ilyeneket! - szóltam rá.
Pár percig csendben feküdtünk.
- Ana mesélt erről a társ-dologról. - mondtam.
Éreztem, hogy megmerevedik a karja, és hogy egy pillanatra megállt a szíve.
- És? - kérdezte egy kissé rémülten.
- Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy szerintem te vagy az én társam. - még a szemem is behunytam.
- Ez biztos? - kérdezte semleges hangon.
Ha most vissza utasítana, azt nem bírnám elviselni.
- Aha. - bólintottam, és vártam, hogy mit szól hozzá.
- Hogy én mit mondanék? - kérdezett vissza.
- Hát igen, tekintve, hogy rólad van szó. - már kezdtem ideges lenni, de azt jó jelnek tekintettem, hogy még nem küldött el magától.
Mikor már egy jó ideje nem mondott semmit, kibontakoztam az öleléséből, és felálltam, háttal neki.
- Figyelj. - mondtam neki, miközben a falat bámultam. - Nem muszáj örülnöd neki, meg ilyenek, de legalább mondj valamit kérlek!
Az utolsó szónál kigördült egy könnycsepp a szememből. Hallottam, hogy fel áll, és feszülten vártam, hogy most mit fog csinálni. Mikor megéreztem a kezét a derekamon, megugrottam, és hirtelen szembefordultam vele. A kezét az arcomra tette, és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek. Mikor megláttam, hogy mosolyog, hatalmas kő esett le a szívemről. Letörölte a könnycseppet az ujjával.
- Szeretlek. - mondta ki azt, amit nem vártam volna tőle.
Nem tudtam megszólalni. Mikor végre sikerült kinyögnöm pár szót, azok is rekedtek voltak.
- Akkor nem baj, hogy a társam vagy?
- Persze hogy nem, drágám. - mondta meleg mosollyal az arcán. - Amint az előbb is mondtam, szeretlek. És ezen az se változtat, hogy egy életen át hozzád leszek láncolva. Sőt! Ettől csak még jobban szeretlek. Tudod, Ana már kicsi korom óta ezzel tömi a fejem. Az elején még ellenálló voltam, és amikor először megláttalak ott az ablakban, olyan érzéseket keltettél bennem, amiket ezelőtt még sohasem éreztem, és ettől megijedtem, de aztán elfogadtam.
- Akkor ezért voltál olyan ellenséges velem. - bújtam oda hozzá, ő meg készségesen átölelt.
- Igen, és nagyon-nagyon sajnálom. - adott egy puszit a fejemre, de én felemelte, és megcsókoltam.
- Én is szeretlek. - mondtam, mikor elszakadtunk egymástól.
- Ajánlom is! - mondta pajkosan. - Ugyanis még, ha nem is szeretsz, velem kell lenned életed végéig.
- Kibírom.- bújtam oda hozzá.

***

- Akkor mit csináljunk Jeremy-vel? - kérdeztem.

A konyhában ültem, Alex ölében. Ott volt még a három boszi, Aeron, és Adam. Valamint az előbb hívtam fel Jessie-t, hogy jöjjön át.

- Meg kell ölnünk. - mondta ki a száraz tényt Sophia.

- Hát igen. - mondta halkan, és bánatos hangon Olívia.

Még mindig nem tudtam kideríteni, hogy mi lehet a baja. De kiderítem, ugyanis a kíváncsiságom újra életre kelt. Azt hittem már végleg elveszítettem, de hát vissza jött. Aminek én örülök, a többiek viszont nem fognak, mert ha én valamit ki akarok deríteni, akkor azt ki is derítem, és nem tud benne meg akadályozni senki. Főleg most, hogy már van természetfeletti erőm is.

- Hol találkoztatok vele? - kérdeztem.

- Mondtam már, hogy nem tudjuk! - mondta erőszakosan Sophia. - Egyszer csak ott teremtünk, mintha megidézett volna minket.

- Én bezzeg nem tudtalak titeket megidézni. - bosszankodott Ana, de senki nem figyelt rá.

- Én tudom, hogy hol voltunk. - mondta halkan Olívia.

Mindenki felé fordult, és Sophia arcából kitudtam venni, hogy erre nem számított.

- És hol? - kérdeztem izgatottan.

- Ott, ahol születtem. - mondta halkan. - A szüleim régi fakunyhójában.

16. fejezet

 Sziasztok!

Először is Boldog Húsvétot kívánok mindenkinek! ♥

Másodszor, köszönöm a 16 feliratkozót! ☺ Sokat jelent számomra. ♥

Harmadszor, pedig egy kissé szomorú vagyok, amiért senki nem komizott. Remélem itt fogtok! ☻

Puszi: Karool

- Mégis mi a fenének kellet minket felbosszantani? - kérdezte mérgesen az egyik.
Nem tudtam eldönteni, hogy ő most akkor melyikük.
- Azért, mert nem vagytok hajlandóak válaszolni a hívásomra, Sophia! - felelte nyugodtan Ana.
- Azért nem válaszoltunk a hívásodra, mert éppen mással voltunk elfoglalva. - válaszolt a másik.
- Igazán? Akkor később igazán jelentkezhettetek volna! Vagy talán elfelejtetted ezt a képességedet Olívia?
Mind a három boszorkány mérgesen nézett egymásra, én meg legszívesebben elmenekültem volna, de tudtam, hogy még Aná-nak szüksége lesz rám.
- Tudod drágám, nehéz egy olyan üzenetre válaszolni, ami éppen arról szól, akivel éppen vagy! - felelte Sophia higgadtságot erőltetve a hangjába.
- Ti Jeremy-vel voltatok? - kiáltottam fel.
Hirtelen mindenki rám nézett, és síri csend lett. Csak a még mindig égő fa ropogását lehetett hallani.
- Te meg ki vagy? - húzta fel a szemöldökét Sophia.
Mi az, hogy nem tudja, hogy kik vagyunk? - szólalt meg hirtelen bennem Ree.
Te meg hol voltál? - kérdeztem mérgesen. - Csomó mindenről lemaradtál!
Ó, ne aggódj kis drágám, látom az emlékeidet. - nagy csend, majd egyszer csak azt hallom, hogy Ree felvisít bennem. Annyira hangos volt, hogy megfájdult tőle a fejem.
Mi van? - kérdeztem fájdalomtól könnyes szemekkel.
Na végre, hogy rávette magát, hogy megcsókoljon! Már épp itt volt az ideje! - ezt olyan boldogsággal mondta, mintha vele történt volna meg a dolog. - Na jó, ezt majd később megbeszéljük, most intézzük el azokat, akik nem ismernek fel egy ignist!
Hogy csináljam?
Neked kell tudni! Most nem fogok segíteni! Hagyatkozz az ösztöneidre!
Mikor újra a külvilágra tudtam figyelni, rájöttem, hogy mindenki engem néz, és várják a válaszomat. Lassan elmosolyodtam, majd egy laza kézlendítéssel eloltottam a fát, ami egy pillanat alatt, újra régi fényében pompázott.
- Hát nagyon sajnálom, hogy ha még ennyi eszed sincs, hogy felismerj egy ignist!
Nem vártam meg a válaszát, éreztem, hogy emelkedni kezdek a földről. Kinyújtottam a kezem, amiben hirtelen megjelent egy tűz gömb.
- Ha nem ismernéd fel, ez egy tűz gömb, földboszorkány. - mondtam mézes-mázosan, majd Sophia felé hajítottam a gömböt.
Hogy honnan tudtam, hogy ő a földboszorkány? Amikor rájött, hogy hibát követett el azzal, hogy nem ismert meg, indák törtek ki a földből, hogy megvédjék.
A tűz gömb neki csapódott egy kősziklának, ami egy pillanat alatt bújt ki a földből Sophia előtt. Mindenki mereven, és csendben várta, hogy mit fog tenni a földboszi. Mikor elült a pór, amit a tűz gömb okozott, Sophia kilépett a szikla mögül, arcán egy hatalmas, és boldog vigyorral.
- Bírlak csajszi! - kacsintott, majd a következő pillanatban a szikla, és az indák is eltűntek.
Olívia, és Ana megkönnyebbülten nevettek fel.
- Csak hogy tud! - szólalt meg Sophia, amikor már ismét a földön voltam. - Tudtam, hogy te vagy a tűzboszorkány, csak tesztelni akartam az erődet.
- Ez eléggé magyarázkodásnak hangzik, de nem akarok vitatkozni. - mondtam, mire felnevetett.
- Jobban átlátsz rajtam, mint az, aki évszázadok óta ismer. Ha így folytatod, meg kell, hogy öljelek. - kacsintott, de a hangjában lévő fenyegetést ez se tudta semmisé tenni.
Ree mélyen bennem széles mosolyra húzta a száját, így én is ezt tettem.
- Lehet próbálkozni. - válaszoltam magabiztosan.

***

Miután elmeséltünk nekik mindent Jeremy-ről, ők is elmondták, hogy mit akart tőlük. Azt, amit már az elején sejtettem. Hogy álljanak mellé.Persze hála a jó égnek, nem igazán fűlik a foguk a parancsolgató emberekhez, vagy ebben az esetben boszorkányokhoz, ezért vissza utasították a csábító ajánlatot.

Sophia-ról kiderült, hogy egy minden lében kanál liba, aki pluszba még idegesítő is. Mindig belevágott a szavunkba, amikor meséltünk neki. Szerintem nem bírja elviselni, ha nem ő van a középpontban.

Olívia-ról semmit se tudtam kideríteni, csak azt, hogy valami miatt nagyon szomorú. Ritkán beszélt, de akkor is a hangja azt jelezte, hogy valahol teljesen máshol jár. A szeme pedig olyan mélységes fájdalmat tükrözött, hogy rossz volt belenézni.

Mikor végre vissza értünk a házunkhoz, a szüleim, a bátyám, és Aeron is ott volt. Beléptünk a házba, és hirtelen mindenki elhallgatott. Csak bambán bámulták a másik két boszorkányt. Kivéve Alex, akire ez miatt nagyon büszke voltam, tekintve, hogy a két lány elég szépek voltak. Ő odajött hozzám, és szorosan magához ölelt, és nem akart elengedni. Mondjuk ezt nem is bántam, és ahogy Ree dorombolásából is hallottam, ő se.

Ana bemutatta Sophia-t, és Olívia-t a családomnak és Aeron-nak. Mikor Alex elengedett, leakartam ülni a fotelbe, de nem engedte, helyette ő ült le, engem meg belehúzott az ölébe. Kényelmesen elhelyezkedtem, és a fejem a mellkasára hajtottam, és becsuktam a szemem.

Eközben Ana elmesélte, azokat, amiket a két boszitól tudtunk meg.

- Nem igazán akarok beleszólni, de lenne egy kérésem. - szólt közbe Adam. - Mit keres a húgom Alex ölében?

Kinyitottam a szemem, és döbbenten láttam, hogy mindenki minket néz. Alex nem törődött vele, csak elkezdte simogatni a karomat, amitől jól eső borzongás száguldott végig a testemen.

- Nekem is lenne egy kérdésem. Mi közöd hozzá? - kérdeztem flegmán.

Még mindig nem tudtam neki megbocsátani Rachel miatt. Majd esetleg akkor, ha bocsánatot kér.

- Nagyon is sok! A húgom vagy, én meg a te bátyád, és az a dolgom, hogy megvédjelek! - kelt ki magából.

- Engem nem kell megvédeni Alex-től. - mondtam. - És ha annyira tudni akarod, járunk!

Alex adott egy puszit a fejem tetejére, miközben a szüleim olyan fehérek lettek, mint a fal.

15. fejezet

 Itt az új rész! :)

Remélem tetszeni fog. ;)

Lefagytam. Fogalmam sem volt arról, hogy mi történik velem. Aztán mikor eljutott az agyamig hogy Alex éppen lesmárolt, vissza csókoltam. A kezemet a hajába fúrtam és élveztem a bennem keringő jobbnál-jobb érzéseket. A hasam össze szorult, mikor a kezét a derekamra tette, és közelebb húzott magához. Amikor elváltunk, hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok, és miközben kapkodva vettem levegőt körülnéztem. Senki nem volt a közelben. Bizonyára Ana kiment a ház elé.
Mikor vissza néztem Alexre, a .érhetetlen boldogságot láttam meg az arcán. Úgy mosolygott, mint egy eszelős, a szeme meg úgy csillogott, mint a felhőtlen éjszakai égbolt. Én is hasonló képen éreztem magam. Boldog voltam, hogy végre ez is megtörtént.
Alex keze még mindig a derekamon volt. Most vettem észre, hogy ő a konyhapultnak támaszkodik, és pedig a két lába között álltam. Hogy hogyan jutottunk el ide, az homályos.
- Azt hiszem mennem kéne. - motyogtam zavaromban.
- És ha én nem engedlek el? - kérdezte kihívóan, miközben adott egy puszit az arcomra.
- Akkor Ana valószínűleg idegrohamot kapna. - az arcomat a mellkasára hajtottam, és hallgattam a szívverését, ami gyorsabb volt a szokásosnál.
- Megkockáztatom. - simogatta a hajam.
- Mennem kell! - mondtam, bár nem mozdultam.
- Nem. - ellenkezett, miközben még szorosabban szorított magához.
- Alex! - szóltam rá.
Pár pillanatig nem szólalt meg, majd elengedett, én meg felemeltem a fejem, és belenéztem abba a hihetetlenül zöld szemébe.
- Szia! - adtam egy puszit a szájára, majd átlépve a lábát, elindultam az ajtó felé.
Éreztem a jelenlétét, és ebből leszűrtem, hogy követett. Kinyitottam az ajtót, és kiléptem a teraszra. Ana a lépcsőn ült, és mikor meghallotta, hogy kilépünk felénk fordult.
- Na végre, hogy elszakadtatok egymástól! - próbált dühös arcot vágni, de láttam, hogy megrándult a szája széle. - Gyere!
Azzal elindult az utca felé. Alex fordultam, és adtam neki egy gyors csókot, majd Ana után futottam. Mire beértem, már a szomszédháznál járt.
- Hova rohansz ennyire?

- Az oltárhoz. - úgy válaszolt, mintha ebből nekem mindent tudnom kéne.

- Milyen oltárhoz? - értetlenkedtem.

- Ahhoz az oltárhoz, ahol még nagyon régen áldozatokat mutattak be a boszorkányoknak. Akkoriban még tiszteltek minket. - nosztalgiázott. - Nem úgy mint most! Manapság már minden a légből kapott hülyeségekkel van tele.

- Ezt most olyan 'bezzeg az én időmben' c. dolog? - kérdeztem nevetve.

Hirtelen megtorpant és felém fordult.

- Te csak ne szólj le engem. Nem én járok egy démonnal! - mondta, majd tovább ment.

Akkor én most tényleg járok Alex-el? Remélem igen.

- Miért baj, ha egy démonnal járok? - futottam utána.

- Nem baj, csak szokatlan egy boszorkánytól. - mondta már nyugodtabb hangon. - Mesélte Alex, hogy minden boszorkánynak van egy párja?

- Nem. - ráztam a fejem.

- Minden boszorkánynak van egy társa, akivel leéli az egész életét. Ha ő meghal, a társa is, ha a társa hal meg, akkor ő is. Ez így van azóta, hogy a boszorkányokat megteremtették. Szóval már rég óta, és még egyszer se volt arra példa, hogy egy boszorkánynak egy démon a párja.

- Szóval nekem Alex a párom? - kérdeztem értetlenkedve és egy kicsit megrémülve.

Úgy érzem, hogy szeretem őt, de még csak tizenkilenc éves vagyok! Honnan tudnám eldönteni, hogy mit akarok?

- Ezt neked kell tudnod. - mondta Ana sejtelmes hangom, majd szó nélkül folytatta az útját.

Én se szólaltam meg, csak a gondolataimba merülve mentem utána. Akkor ocsúdtam fel, amikor már kiértünk a városból, és az erdő szélén álltunk.

- És most? - kérdeztem kíváncsian.

- Most szükségem van a segítségedre. - mondta felém fordulva.

- Mit kell tennem?

Kinyújtotta a kezét, amiben egy másodperc alatt megjelent egy kis tőr, és egy kis fából készült tál. Megfogta a kést, és megvágta az ujját, majd a vért bele csepegtette a tálba. Felém nyújtotta a kést, én meg remegő kézzel vettem el tőle.

- Ezt biztos kell? - kérdeztem, és hallottam, hogy a hangom megremeg.

Nem válaszolt, csak mérgesen nézett rám. Oda tettem a kést az ujjamhoz, majd kicsit benyomva húzni kezdtem. Belecsöpögtettem a kiserkent véremet a tálba, és csak ezek után kezdtem el érezni a fájdalmat. Az ujjamat a számba vettem, és kíváncsian néztem Anára. Elindult az erdő felé, majd a legelső fánál megállt. Oda mentem hozzá, és láttam, hogy az összekeveredett vérünket a fára keni x-alakban. Mivel nem akartam elhányni magam, inkább nem gondoltam arra, hogy mit csinál, csak üveges tekintettel néztem a fa törzsét, ami egy pillanat alatt lángolni kezdett. Meglepetten ugrottam hátra, de mikor láttam, hogy Ana nem mozdul, vissza álltam mellé.

- Most mit csinálunk? - kérdeztem.

- Felbosszantjuk őket. - mondta Ana a hangjában nevetéssel. Mostanában elég ingadozó a hangulata. - Elpusztítunk egy fát, amiért a föld boszorkány lesz mérges, és tüzet gyújtunk, ami miatt fogy az oxigén a levegőből, és ezzel meg a levegő boszorkányt bosszantsuk fel.

- Hát ezt nem értem. - gondolkoztam hangosan. - Az emberek nap mint nap égetnek fákat! Miért épp ránk lennének mérgesek!

- Azért mert tudják, hogy mi voltunk. Ugyanis ez nem természetes tűz. Ez csak a fát pusztítja el, a környezetét nem. És mind ezt a vérünkkel hoztam létre.

- Tehát rá tetted a névjegyünket? - foglaltam össze.

Abban a pillanatban, amikor bólintott a fa két oldalán megjelent két dühös boszorkány.

Föld boszorkány

Levegő boszorkány